A szilágysági Krasznán – korábbi szolgálati helyén – pénteken beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület  új püspökét.

Az új előljáró székfoglaló beszédében Pál apostoltól vett idézettel jelentette ki: ma sem kell szégyellni, és nem kell a templomokba zárni az evangéliumot. Úgy vélte, az evangéliumért késznek kell lenni mindent, még az életünket is feladni. Hozzátette: meglehet, hogy ilyen idők következnek megint a kereszténység életében.