Neagu Djuvara önéletrajzi könyvében elmeséli a következő történetet. Nem sokkal azt követően, hogy a Nigeri Köztársaság kikiáltotta függetlenségét (Franciaország feladni kényszerült volt gyarmatát) Djuvara, az emigráns román diplomata Hamani Diori köztársasági elnök tanácsosa lett. Egyszer felvetődött az a kérdés, hogy melyik nap legyen a fiatal köztársaság nemzeti ünnepe. Több javaslat is elhangzott, de a politikusok nem tudtak egyezségre jutni, ezért az elnök kikérte Djuvara véleményét is. Ő a nigeri vezető politikusok megrökönyödésére azt mondta, hogy teljesen mindegy, milyen eseményt tartanak politikailag fontosnak, a lényeg az, hogy a nemzeti ünnep nyáron legyen. Indoklásában elmondta, hogy a lakosok döntő többségét az ünnep tartalma egyáltalán nem érdekli. Számukra az a fontos, hogy jó idő legyen, a szabadnapokat kellemesen tölthessék el, lehessen kirándulni, piknikezni, stb. Nem fogadták meg a tanácsát, mert az ország nemzeti ünnepe december 18-a, a köztársaság megalapításának napja lett, azonban újabban már augusztus 3-át, a Függetlenség Napját is megünneplik.
Ha egyéb oka nem lenne, már csak ezért is szerencsétlen döntés volt Romániában december 1-jét nemzeti ünneppé nyilvánítani, bár az időjárás ilyenkor kétségtelenül jól passzol a csülökkel és a tört paszullyal, amit a városatyák ingyen osztogatnak a fővárosban.
A nagyobb gond ezzel a dátummal az, hogy a legkevésbé sem alkalmas a nemzeti egység kifejezésére. Ellenkezőleg: évről-évre kínos helyzetbe hozza a magyarság hazai és külhoni képviselőit, akik vérmérsékletüktől, intelligenciájuk mértékétől, neveltetésüktől fogva különbözőképpen nyilvánulnak meg ebben a helyzetben (egyesek gyászszalagot tűznek kabátjuk hajtókájába, mások Nagy Magyarországot mintázó szurkolói sállal járnak focimeccsre, ismét mások pedig félrenézve mormolnak konvencionális szövegeket). Nehéz ugyanis őszinte örömmel, hazafias érzéssel ünnepelni egy olyan eseményt, amelyet egy felmérés szerint a magyarok 94 százaléka nemzeti tragédiaként él meg.
Véleményem szerint az ötletgazda – az egykori szélsőséges nacionalista Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) – célja épp ez volt: a magyarok alázása egy olyan ünnep törvénybe iktatása révén, ami számukra kellemetlen és fokozza idegenség-érzetüket Romániában.
Ugyanakkor azt hiszem, hogy Diana Şoşoacă szenátor-asszony parlamenti performansza amelyet Csoma Botond egyébként kiegyensúlyozott beszéde kapcsán mutatott be a törvényhozás ünnepi ülésén, nincs különösebb kapcsolatban a nemzeti ünnep magyarellenes szellemiségével. Neki egyszerűen csak cirkuszra volt szüksége ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, hiszen az utóbbi időben kikerült az érdeklődés fókuszából. Az azonban, hogy erre sor kerülhetett – s ha rövid időre is – tápot adott román és magyar szélsőséges megnyilatkozásoknak, megint csak visszavezethető a rosszul megválasztott nemzeti ünnepre.
Nagy valószínűséggel – legalábbis középtávon – Románia nem változtatja meg nemzeti ünnepének dátumát. Ebben a helyzetben a román és a magyar politikai elit egy valamit tehet: igyekszik elszigetelni a şoşoacákat és a gyászszalagozó és nagy-magyarországozó hőzöngőket.