Az Egyesült Államok nem lát olyan tényezőt, amely ellentmondana a lengyel vizsgálat előzetes megállapításainak, miszerint vélhetően ukrán légvédelmi rakéta becsapódása okozta két ember halálát lengyel területen – közölte az amerikai védelmi miniszter helyi idő szerint szerdán.

Lloyd Austin az úgynevezett ukrajnai védelmi összekötő csoport virtuális ülése után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy bármiképp záruljon is vizsgálat, „a világ tudja, hogy végső soron ezért az incidensért is Oroszországot terheli a felelősség”. Mark Milley dandártábornok, az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke rámutatott, hogy Oroszország jelenleg Ukrajna területének 20 százalékát tartja ellenőrzése alatt, és ehhez képest az ukránok által a közelmúltban visszafoglalt területek mérete viszonylag kicsi.