Meglehetős felháborodás és értetlenkedés, no meg nagyfokú tájékozatlanság övezte a sajtóban és a közösségi oldalakon a Legfelsőbb Bíróság kedden meghozott döntését, amelynek lényege az, hogy az elévülésre vonatkozó törvényes rendelkezések kötelezőek és általános érvényűek, következésképp, minden büntetőeljárásban alkalmazni kell őket. Ezt ugyan minden másodéves joghallgató tudja, Romániában azonban két alkotmánybírósági és egy legfelsőbb bírósági döntésre volt szükség, ahhoz, hogy a bíróságok alkalmazzák is a törvényt. Ez jól jelzi az „ügyészállam” erejét, azt, hogy a jogbiztonság még mindig másodlagos szempont (volt) hazánkban az ügyészség (és kapcsolt részei) azon érdekével szemben, hogy gyakorlatilag bárkit, bármikor, bármiért felelősségre lehessen vonni, ha valamilyen magasztos politikai vagy gazdasági érdek ezt követeli meg.
Miről is van szó? A büntetőjog egyik alapintézményét, nevezetesen az elévülést a Büntető Törvénykönyv és a Büntetőeljárási törvénykönyv 2014-es módosítása alkalmával viszonylagossá tették oly módon, hogy kiegészítették a Btk-t egy olyan rendelkezéssel amelynek értelmében megszakítja az elévülést bármilyen olyan okirat elkészítése, amelyet közölni kell a gyanúsítottal vagy a vádlottal. Mit is jelentett ez a gyakorlatban? Amikor az ügyészek észrevették, hogy egy büntetőügyben közeledik az elévülési idő lejárta, beidézték az eljárás alatt lévőt és ezzel máris megszakították az elévülési időt, amelyet újból kezdtek számolni. Közben a büntetőügy felgöngyölítése egy centit sem haladt előre, viszont a delikvens feje fölött még évekig ott lebegett Damoklész kardja. Ezt a cikkelyt az Alkotmánybíróság két döntése is (2018/297 és 2022/358) az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette azért, mert semmibe veszi az elévülés intézményének kötelező és általános érvényű jellegét. A Legfelsőbb Bíróság lényegében nem tett egyebet, mint megállapította, hogy márpedig az Alkotmánybíróság döntéseit be kell tartani.
Persze – ahogy arra számítani lehetett – megindult a jajveszékelés a honi sajtóban, hogy most aztán több ezer veszélyes bűnöző árasztja el az utcákat, de ami a legfőbb: a korruptak, a korruptak megmenekülnek és a károkozásokat (a mi pénzünk, a mi pénzünk) nem téríti meg senki, ráadásul megússza Udrea-asszony és Ioana Băsescu, már megint győzött a korrupció, mi lesz így velünk? Még az egyébként korrektségéről ismert egyik hírportál sem tudott ellenállni a bulváros címnek és „nagy amnesztiáról” cikkezett, holott ilyesmiről szó sem volt. Mielőtt még végképp kétségbe esnek, ajánlom, hogy tisztázzunk néhány dolgot. Először is, nem több ezer, hanem egészen pontosan 557 büntetőügy lezárásáról van szó, legalábbis az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) adatai szerint. A veszélyes bűnözők nem fogják elárasztani az utcákat, mert az élet elleni bűncselekmények nem évülnek el. Többségében korrupciós bűncselekményekről van szó, olyanokról, amelyeket egy évtizedig sem tudott a vádhatóság bizonyítani. Az, hogy ezek nem zárultak le valamilyen bírósági döntéssel, egyértelműen az ügyészség felelőssége, ha pedig károkozásról egyáltalán beszélni lehet, akkor erről mindenekelőtt a bűnüldöző szerveket kellene megkérdezni, amelyek hosszú éveken keresztül (a mi pénzünkön, a mi pénzünkön) nem csináltak semmit. Ami pedig Udreát és Ioana Băsescut illeti, szeretném felidézni William Blackstone, brit jogász és író, az angolszász jogrendszer egyik legnagyobb tudósának elhíresült mondását: Inkább szökjön meg tíz bűnöző, mintsem egyetlen ártatlan ember szenvedjen. Megjegyzem ezt Blackstone 1760-ban írta le először, azóta pedig eltelt 262 év. A jogállamiság alapja a törvényesség primátusa az egyéni érdekekkel szemben. Egyébként pedig Udrea úgynevezett Bute-gála ügyében vajon mi gátolta meg az ügyészeket abban, hogy a törvényes határidőn belül lezárják a büntetőeljárást? Talán meg kellett várni a nyomozással a megfelelő politikai hátszelet, vagy éppen jeladást?
Bogdan Pîrlog, a Kezdeményezés az Igazságügyért Egyesület elnöke – aki civilben katonai ügyész – a Szabad Európának nyilatkozva élesen bírálta a kormányt és a parlamentet. Szerinte az ő „bűnük” ami történt, mert nem módosították a jogszabályokat alkotmánybírósági döntésnek megfelelően. Az ügyész – aki státusza szerint nem politizálhatna – úgy vélte, hogy nem kell eltörölni Románia igazságügyi rendszerének az Európai Bizottság általi ellenőrzését és átvilágítását (MCV), mert „az utóbbi években történt visszalépések miatt az ellenőrző mechanizmus egyes már lezárt fejezeteit is újra meg kell nyitni”, az eljárást pedig „folytatni és megerősíteni” szükséges.
Ha másból nem, ebből a nyilatkozatból világosan kitetszik, hogy a Legfelsőbb Bíróság, valamint az Alkotmánybíróság döntései a jogállamiságot erősítették a politikai megrendelésre indított vadászatokkal szemben.