Jogerőssé vált az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójával létrejött Erdélyi Magyar Szövetség bírósági bejegyzése, és ezáltal megszűnt az EMSZ két alkotó pártja – jelentették be Kolozsváron az új politikai alakulat vezetői.

Mezei János, az EMSZ elnöke a nemzeti politikát egyesítő alakulatként mutatta be az új pártot. Emlékeztetett rá: három és fél év közeledési és egyeztetési folyamat vezetett a fúzióhoz, melynek bejegyzését előbb elutasította a bíróság, ezért elölről kellett indítani a folyamatot. A pártelnök tájékoztatása szerint az elsőfokú bírósági ítélet augusztus 24-én született meg, és november elsején vált jogerőssé.