A jelenlegi 250 ezerről kétmillióra növelné az igazolt sportolók számát tíz év alatt a Novák Károly Eduárd sportminiszter által ismertetett sportstratégia-tervezet, amely megszabja a főbb irányvonalakat a következő évtizedre a hazai sportban. A miniszter egy tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 250 ezres szám nagyon alacsony ahhoz képest, hogy a lakosság számát tekintve a Romániához képest feleakkora Svédországban négymillió igazolt sportoló van. A szövetségek és a klubok az igazolt sportolók száma és a teljesítményük alapján kapnák a finanszírozást, ezzel egyben ösztönözni szeretnék az egyének sportolását. A sportminiszter hozzátette: a stratégia húsz sportágat emel ki, és előírja, hogy mind a 42 megyeközpontban épüljön egy-egy sportbázis valamennyi kiemelt sportág számára. A miniszter úgy vélekedett, hogy ha legalább a fele ezeknek a létesítményeknek elkészül a 10 áv alatt, már az is nagy előrelépés lesz. Szerinte ha sikerül végrehajtani ezt a stratégiát, Románia 20-30 éremre is eséllyel pályázhat olimpián. A kiemelt sportágak között szerepel az evezés, a cselgáncs, az asztalitenisz, a küzdősportok, az úszás, az öttusa, a vívás, a kerékpár, a box, a kajak-kenu, az atlétika és a torna. A csapatsportok közül a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a rögbi, a röplabda, a vízilabda, a jégkorong, valamint az amerikaifutballhoz hasonlító oina élvez kiemelt figyelmet.

A sportstratégia 70 célt ír elő az iskolai, a tömegsport és a teljesítménysport területén. A stratégia-tervezetet kedden elfogadta egy minisztériumközi bizottság, és harmincnapos társadalmi vitára bocsájtották.