Különböző szakmai fejtágítókon gyakran halljuk, hogy egy rádiós anyag nem lehet hosszabb három-négy percnél, mert állítólag a hallgató képtelen hosszabb ideig összpontosítani, figyelemmel követni a témát. S azt is, hogy a tévés műfajokban se nagyon haladjuk meg a pár perces terjedelmet, mert nem lehet hosszú ideig lekötni a néző figyelmét. De azt mondogatják az írott sajtóban dolgozóknak is, hogy aki nem tudja mondanivalóját egy flekk–másfél flekk terjedelmű anyagban megfogalmazni, az más gazemberségre is képes.
Valószínű, ez mind igaz, ahogyan a fordítottja is. Az elmúlt napokban a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ Pro Cultura et Arte pályázatára beküldött anyagokat olvastam, néztem, hallgattam. Már az első anyagok elolvasása, megnézése, meghallgatása után körvonalazódni kezdett, hogy nem lesz könnyű dolgom, nehéz lesz a jó közül a legjobbat kiválasztani. Érdekes eseményekről számoltak be a tudósítások; érdekes témákat vetettek fel és még érdekesebb végkövetkeztetést fogalmaztak meg a nyelvileg cizelláltak jegyzetek és glosszák; a tévés anyagok képsorai érdekfeszítőek, némelykor lenyűgözőek voltak.
Aztán segítségül hívtam a pályázati kiírást, amely leszögezte: „A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2019-ben Pro Cultura et Arte díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje az újságírók munkáját, akik az írott és elektronikus sajtóban kiemelten foglalkoznak az erdélyi magyar kultúrával és művészettel, sokat tesznek kulturális, művészeti jelenségek, műhelyek, alkotók tényszerű és színvonalas, egyéni hangú bemutatásáért és népszerűsítéséért, mindezt magas (sajtó)nyelvi igényességgel és színvonalon.” A pályázati kiírás pontosan körülírta a pályázók körét és megszabta a pályamunkák jellegét: „Bármely romániai magyar újságíró benevezhet legfennebb három írással, rádiós vagy televíziós anyaggal (riport, interjú, portré, publicisztika, esszé), amelyek 2021-ben vagy 2022-ben jelentek meg, a téma tekintetében pedig illeszkednek a pályázat szellemiségéhez: valamely kulturális jelenséggel, eseménnyel, szereplővel, művésszel kapcsolatosak.”
Ezek szerint a kulturális eseményekről szóló tudósítások kissé háttérbe szorultak, előtérbe kerültek a terjedelmes, jól dokumentált anyagok, amelyek vagy egy szereplővel készített mélyinterjúk voltak, vagy egy-egy jelenséget jártak körül több alanyt megszólaltatva, sok szempontból megvilágítva a témát.
Az anyagokat olvasva, hallgatva, látva cáfolnom kell a szakmai fejtágítókon ajánlott tömörséget – noha biztosan ez az elvárás is helytálló –, de nem a jól megválasztott témát boncolgató, jól megkomponált, mesteri módon felépített, alaposan megválogatott alanyokat megszólaltató anyagok esetében. S ami talán a legfontosabb: ha már az első elolvasott, meghallgatott mondatból, az első képsorból kitetszik, hogy az anyag készítője jól felkészült, uralja a témát, ismeri alanyait és azok munkásságát, kontextusba tudja helyezni és akként értelmezni azt, a siker garantált. A húsz-negyven, vagy akár kétszer húsz és kétszer negyven perces anyagok is tudnak érdekesek, a néző–hallgató figyelmét lekötőek lenni, olyanok, hogy azokat az első perctől az utolsóig élvezni lehessen. Hogy azok tanítva szórakoztassanak, vagy szórakoztatva tanítsanak – anélkül, hogy ezt észre vennénk. Idei két díjazottunknak ez sikerült: Szuszámi Zsuzsa, a marosvásárhelyi rádió munkatársa A diktatúra utolsó másfél évtizede a képzőművészetben című rádiós összeállítása és Kulcsár Andrea, a közszolgálati tévé marosvásárhelyi stúdiója munkatársának portréfilmjei feleltek meg számomra ezeknek az ismérveknek. Hangsúlyozom: számomra, ugyanis az ilyen jellegű elbírálás szubjektív. Örömömre szolgál, hogy hasonlóan vélekedtek a kiíró intézmény képviselői is, megerősítve döntésemet. Hadd tegyem hozzá azt is, hogy még lett volna olyan pályamunka, amelyik megérdemelte volna az elismerést, de a kiíró egy díjat szándékozott kiosztani, végül kettő lett belőle.
Remélem, betartottam a szakmai fejtágítókon hallottakat, miszerint nem lehet, nem szabad a hallgatóság figyelmét három-négy percnél hosszabb ideig lekötni, megterhelni. Köszönöm, hogy meghallgattak.