A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve. Ezen a napon figyelmünk a magyar drámairodalom értékeire irányul. Akárcsak Magyarországon, Erdély-szerte is magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak.

A nagyváradi Szigligeti Színház felolvasószínházi eseményt és sajtóbeszélgetést szervez az ünnep alkalmából. Az eseményen a színház színművészei olvassák fel Mihály Zsombor A helyi című drámáját, amely a nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közösen meghirdetett, DráMÁzat elnevezésű drámaírói pályázatának Debüt kategóriájában ért el első helyezést 2021-ben.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata idén Tompa Andreát kérte fel, hogy fogalmazza meg gondolatait a magyar dráma, illetve a magyar színjátszás kapcsán. A kolozsvári születésű, Magyarországon élő író, színikritikus, a Színház alapítvány kuratóriumának elnöke A magyar dráma napja – Öt tételben kortársakról, közösségről, kockázatról és határokról címmel jegyezte gondolatait.