Elkészült a 2030-ig tartó időszakra szóló Országos Erdőstratégia. Történelmi jelentőségű dokumentumról van szó, amely meghatározza a romániai erdők jövőjét, a középtávú közpolitikai irányvonalakat – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter Brassóban a stratégiát bemutató eseményen.

„Több éves szakmai előkészítés és széleskörű közvita után célunk egyensúlyt teremteni az erdők társadalmi, gazdasági szerepe, valamint az erdővédelem, a biológiai sokféleség megőrzése között és növelni az erdők klímaváltozással szembeni ellenállóképességét. A stratégia középpontjában a tulajdonosok felelősségvállalása és az erdővédelmi korlátozások után járó méltányos kompenzáció, az erdészeti tevékenységet nyomon követő és ellenőrző rendszer reformja, valamint az erdőállomány védelme, helyreállítása és bővítése áll” – fejtette ki Tánczos.

A tárcavezető azt is kiemelte, hogy a helyreállítási alapból „56 ezer hektár új erdőt telepítünk 2026-ra”. Közölte, az uniós erdőstratégiával összhangban kidolgozott országos stratégiáról szeptember végéig kell elfogadnia határozatot a kormánynak, az országos helyreállítási tervben vállalt kötelezettség alapján. „A stratégia elfogadását követően kezdődhet a jogszabályi keret módosítása a meghatározott célkitűzések alapján. Ennek egyik fontos eleme egy új erdészeti törvénykönyv elfogadása lesz” – magyarázta Tánczos Barna.

Az erdőstratégia 1,2 millió lejes finanszírozással készült el az országos helyreállítási terv keretében. A stratégia kidolgozásában a brassói egyetem Erdészeti és Erdőgazdálkodási Karának és a suceavai egyetem Erdészeti Karának oktatói, valamint az ágazat más szakértői vettek részt.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan öt területen határoztak meg cselekvési irányokat. Ezek a következők: az erdő társadalmi-gazdasági funkcióinak támogatása, valamint az erdészeti biogazdaság ösztönzése a fenntarthatóság keretein belül; az erdőállomány védelme, helyreállítása és bővítése; stratégiai monitoring, az erdészeti adatok begyűjtése, feldolgozása és közzététele; kommunikáció, tudatosítás, oktatás és tudományos kutatás; hatékonyság és átláthatóság az erdőgazdálkodásban, valamint az erdők kezelésének ellenőrzése.