Gerhard Schröder volt német kancellár szerint az orosz vezetés tárgyalással zárná le az Ukrajna ellen indított háborúját. A Vlagyimir Putyin barátjaként számon tartott volt német politikus egy szerdán ismertetett interjúban elmondta, hogy az orosz elnöknél tett újabb látogatásáról azt a “jó hírt” hozta, hogy “a Kreml tárgyalásos megoldást akar”.

A háború elsõ szakaszában, márciusban voltak már tárgyalások, például Isztambulban, török közvetítéssel, és a törökök továbbra is nagyon segítõkészek. Ezt mutatja az orosz támadás miatt Ukrajnában rekedt gabona tengeri szállításáról Törökország és az ENSZ részvételével kidolgozott ukrán-orosz megállapodás – mondta Gerhard Schröder a Stern címû német hírmagazinban közölt interjúban. Ezt a megállapodást “talán lassan tûzszünetté lehet fejleszteni” – közölte. Ehhez mindkét félnek engednie kell, és nem szabad eleve “békediktátumnak” minõsíteni minden olyan megállapodást, amelyben Ukrajna engedményeket tesz. Így például “abszurd” az az elképzelés, hogy Ukrajna visszaszerzi a 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet, amely a tatár kisebbséget leszámítva amúgy is orosz lakosságú terület.