Adásunkban a Bukarestben első alkalommal megszervezett BukFeszt nevű magyar színházi fesztiválról, valamint a Csíkszeredában nemrégiben megnyílt Zengő Kulturális Térről hallhatnak.

Június 6-a és12-e között rendezték meg Bukarestben az első magyar színházi fesztivált a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) és a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) rendezésében. A BukFeszt-en öt erdélyi társulat – a nagyváradi Szigligeti Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, valamint a csíkszeredai Csíki Játékszín – vett részt. A színházi seregszemle programjában 6 felnőtt- és 3 gyerekelőadás szerepelt. Az eseményen jelen volt kollégánk, Borbély Tamás is, aki mai adásunkban előbb Nagy Pált, a Tomcsa Sándor Színház igazgatóját, majd Balázs Attilát, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatóját kérdezi a BukFeszt kapcsán.

Pünkösd környékén nyitotta meg kapuit Csíkszeredában a Zengő Kulturális Tér. A Petőfi utca 35. szám alatt található helyiségben Ádám Gyula állandó fotókiállítása, valamint Petrás Mária kerámia alkotásai tekinthetőek meg. A helyszínen Benedek Csilla járt, aki a Zengő Kulturális Tér megálmodójával, Ádám Rebekával beszélgetett.