A jogszabályt 248 képviselő támogatta szavazatával, 34-en szavaztak ellene.

Mint arról korábban hírt adtunk a törvénymódosítás értelmében a Fekete Tenger alatti gázlelőhelyekről kitermelt földgázból származó profit 60%-a illeti meg a román államot és 40%-a azokat a cégeket, amelyek a kitermelést végzik, ugyanakkor Romániának elővásárlási jogot biztosít a jogszabály.

Alina Bordeiaşu, a közszolgálati rádió tudósítója elmondta, hogy a szakbizottsági vita során a képviselők visszautasították a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románok Egységéért Szövetség (AUR) által benyújtott módosító indítványok nagy részét, ugyanakkor elfogadtak néhány technikai jellegű észrevételt. A szakbizottságban visszautasított javaslatokat a kezdeményezők várhatóan a holnapi tárgyalási napon tarthatják fenn a plénum előtt.

A Szenátus már korábban elfogadta a jogszabályt, így a törvény Klaus Johannis államfő elé kerül kihirdetésre.