Nem hajlandó eleget tenni a temesvári polgármester, Dominic Fritz a prefektúra felszólításának, hogy távolítsa el a városháza homlokzatán lengő különböző országzászlókat. Ezt közöségi oldalán közölte a Németországban született, de több mint másfél évtizede Temesváron letelepedett politikus.

Fritz azt írta: nem érti, hogy hirtelen miért szúrják a kormány területi képviseletének a 2014 óta kitűzött lobogók, amelyek Temesvár testvértelepüléseit képviselik. „Ami 8 éven át nem zavart senkit, most hirtelen probléma lett” – fogalmazott a városvezető, akit a Mentsétek meg Romániát Szövetség színeiben 2020-ban választották meg.

Dominic Fritz elismeri, hogy az 1994-ben elfogadott zászlótörvény értelmezhető úgy is, miszerint más országok zászlói csak hivatalos küldöttségek látogatása alkalmával tűzhetők ki. Éppen ezért nyilvánosan felkérte Temes megyei parlamenti képviselőit és szenátorait, hogy kezdeményezzék a szerinte idejétmúlt jogszabály módosítását.