Az összeget az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma a Versenyképességi Operatív Program keretében biztosítja. Hegedüs Csilla, az Európai Projektek és Beruházások Minisztériumának államtitkára bejelentette: pénteken bocsátották közvitára a támogatásról szóló sürgősségi kormányhatározat-tervezetet. Arra kérik az érintetteket, hogy jelezzék, ha valamilyen változtatást javasolnának – mondta az RMDSZ politikusa.

Az összeg jelentős része uniós forrásból, másik része pedig a román költségvetésből származik. A mezőgazdaságban tevékenykedő kis- és középvállalkozásoknak szánt mikrotámogatások összértéke 50 millió euró, míg a forgótőkére szánt támogatás összértéke 250 millió euró.

Ötezer eurós mikrotámogatásban részesülhetnek: a kis- és középvállalkozások, mikrovállalkozások, engedélyezett természetes személyek, egyéni vállalkozások és családi vállalkozások. A forgótőke-támogatásokat a 2019-ben nyilvántartott forgalom alapján bírálják el, minimum 5 ezer, maximum 120 ezer euró értékben.

A közvitán lévő kormányhatározat-tervezettel kapcsolatos részletek az Európai Projektek és Beruházások Minisztérium honlapján (https://mfe.gov.ro) találhatóak.