Moszkva azzal vádolta meg a NATO-t, hogy Ukrajna felfegyverzésével proxy-harcot folytat Oroszország ellen, és figyelmeztetett, hogy ez a nukleáris háború „komoly és valós” kockázatát hordozza magában, írja a Reuters.

Szergej Lavrov külügyminiszter az orosz állami televízióban – ahol arról kérdezték, mennyire fontos a harmadik világháború elkerülése, és mennyiben hasonlít a jelenlegi helyzet az 1962-es kubai rakétaválsághoz – úgy fogalmazott: „nem szabad alulbecsülnünk” a nukleáris háború kockázatát. Majd hozzátette: nem akarja szítani mesterségesen a feszültséget, “noha sokan szeretnék”, viszont “a NATO tulajdonképpen háborút folytat Oroszország ellen egy proxy révén és egy proxy felfegyverzésével”. “A háború, az háború” – szögezte le az orosz külügyminiszter a Reuters szerint, amely “az orosz retorika érezhető fokozódásaként” értékeli a kijelentéseket.

A hírügynökség emlékeztet, hogy Lavrov nyilatkozatával egy időben, egy német légibázison 40 ország képviselőjével tárgyalt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az Ukrajnának nyújtandó újabb katonai segélyről annak érdekében, hogy Kijev felvehesse a harcot az orzság keleti felére összpontosító orosz támadásokkal szemben.