Kettős könyvbemutató és fotókiállítás helyszíne volt a Bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központ múlt héten.  Huszár Szilamér a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete fotó és videó szakosztályának vezetője, sepsiszentgyörgyi fotós, aki már több hazai és nemzetközi versenyen vehetett át díjakat a magyarországi National Geographic online felületén megjelent fényképeiből készült válogatást, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete eddig kiadott két kötetét hozta el Bukarestbe.

A Petőfi Sándor Művelődési Központban rendezett esemény elején adták át a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tavalyi Brassai sajtófotó pályázatán elnyert I díjról szóló oklevelet Huszár Szilamérnak, akit a látogatók csalogatására kértem meg, hogy mondja el miért érdemes megnézni a fotókiállítást.

A majdnem négy éves múltra visszatekintő Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete két könyvet is kiadott a világjárvány idején, ezeket mutatták be ezennel Bukarestben. Elsőként a Léphaft Pál vajdasági újságíró, karikaturista rajzaihoz írt szösszeneteket tartalmazó Gúnyhatár című könyv szerkesztőjétől Ambrus Attilától a kötet létrejöttéről érdeklődtem.

A Múltból jövendőt című könyv szerkesztője, Szekeres Attila, heraldikus, a Háromszék napilap történelmi rovatának vezetője, őt a történelmi témájú kötet keletkezéséről faggattam.

A Gúnyhatár és a Múltból jövendőt című kötetek szerkesztői Galbács Pál televíziós újságírót nevezték meg ötletgazdának, az egyesület könyvkiadási tevékenysége szellemi atyjának. Galbács Pált arról kérdeztem, miért tartja fontosnak a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének könyvkiadási tevékenységét.

A kiállítás május végéig látogatható a Bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központban.