A koronavírus-járvány kezdete óta a legnyagyobb mértékben, 11 százalékkal csökkent az okostelefonok kiszállítása globálisan az idei első negyedévben – áll a szingapúri Canalys ágazati piackutató honlapjára felkerült jelentésben. A visszaesés mögött a kedvezőtlen gazdasági körülmények és a gyenge szezonális kereslet állt – vélték a jelentést összeállítói.

A dél-koreai Samsung Electronics végzett az első helyen a világon az okostelefon-kiszállítások terén, 24 százalékos piaci részesedéssel, szemben az egy évvel korábbi 22 százalékkal, és a tavalyi utolsó negyedévi 19 százalékkal. A második helyen az amerikai Apple állt, piaci részesedése 18 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 15 százalékról, elsősorban az iPhone 13 iránti erős keresletnek köszönhetően.

A következő három helyen kínai cégek találhatóak. A lista harmadik helyén a Xiaomi állt 13 százalékos piaci részesedéssel, amely alacsonyabb a 2021 első negyedévi 14 százaléknál. A negyedik az OPPO 10 százalékos piaci részesedésével a tavalyi első negyedévi 11 százalék után. Az ötödik a vivo, amelynek a piaci részesedése 8 százalékra esett az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 10 százalékról.

Minden más okostelefon-gyártó együttes piaci részesedése a kiszállítások alapján 27 százalékra csökkent a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 28 százalékról.