Észak-Korea vélhetőleg interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki ma keleti partjairól a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába – közölte a japán védelmi minisztérium. Hasonlóra 2017 óta nem volt példa.
A japán parti őrség közölte, hogy a rakéta Japán különleges gazdasági övezetében csapódott be, 170 kilométerre nyugatra a szigetország északi részén található Aomori prefektúrától. Kisida Fumio japán kormányfő elfogadhatatlannak nevezte a rakétakísérletet. A tokiói vezető jelenleg Brüsszelben tartózkodik a G7 országcsoport csúcstalálkozóján. Mun határozottan elítélte a kísérletet, és az eset miatt összehívta a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot.
Észak-Korea idén tucatnyi fegyverkísérletet hajtott végre, az elmúlt hetekben pedig kétszer hajtott végre olyan közepes hatótávolságú rakétakísérletet a főváros, Phenjan közelében, amelynek során – amerikai és dél-koreai katonai források szerint – a Hvaszong-17 egyes elemeit tesztelhette. A Hvaszong-17 egy újszerű interkontinentális ballisztikus rakéta, amelynek hatósugara 15 ezer kilométer.