Az energiaforrások és a szállítási útvonalak diverzifikációjának szükségessége az Orosz Föderációtól való energiafüggőség csökkentése érdekében – erről egyeztetett többek között Klaus Johannis államelnök tegnap a Cotroceni-palotában Rumen Radev bolgár államfővel. A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Johannis elmondta, tárgyaltak a Bulgária és Görögország közötti gázvezeték gyors üzembe helyezésének fontosságáról is.

„Mihelyt ez elkészül, rá lehet csatlakoztatni a már működő BRUA vezetékre, és ezzel működőképessé válhat ez a létfontosságú vertikális földgázfolyosó” – fejtette ki és hozzátette: van rá ígéret, hogy év végéig működőképessé válik a gázvezeték, így Bulgárián keresztül hozzá jutunk majd a görög kikötőkbe érkező cseppfolyósított gázhoz. Románia további alternatív gázellátási útvonalakat keres, és előrehaladott tárgyalásokat folytat több lehetséges forrással is – jelentette ki Klaus Johannis.

Rumen Radev bolgár államfő arról biztosított, hogy bár voltak eddig késlekedések, a gázvezetéken dolgozó vállalat ígéretet tett, hogy júliusra elkészül a munkálatokkal. “A kezdeti kapacitás 3 milliárd köbméter évente, ami valójában Bulgária éves fogyasztásának felel meg, de ezt akár évi 5 milliárd köbméterre is növelni lehet” – idézi az Agerpres hírügynökség a bolgár államfőt.