Putyin ukrajnai hadjárata messze túlmutat Ukrajnán, Oroszországon, sőt magán Amerikán is. Azt a szép elképzelést mészárolja le, hogy létezhet valami olyasmi, amit globális „mi”-nek, azaz egyetemesen emberinek nevezhetnénk. Valami, amiben az emberiségért érzett közös felelősség gyökerezhet. Ami érthető, mert nem ott és abban keressük, ahol és amiben megnyilvánulhat. Egyetemes emberi érdek, mert mindannyiunkat – éljünk a föld bármely sarkán – közvetlenül érint: a környezetvédelem. De az emberi társadalmak összességeként felfogott emberiség nem egymással felcserélhető „egyetemes individuumokból” áll, hanem, hogy csak a legfontosabbakat említsem: amerikaiakból, európaiakból, oroszokból, kínaiakból, hindukból.

Mindeniknek megvan a maga – belsőleg is fragmentált – kultúrája, története, vallása, szokásai. Az amerikai kísérlet, hogy akár a világ katonailag és – akkor még gazdaságilag is  –leghatalmasabb állama a sajátosan értelmezett liberális demokrácia egyetlen és kizárólagos hitére térítsen minden emberegyedet, fokozatosan csődbe ment. Trump hangzatos jelszava, az America first adta meg neki a kegyelemdöfést.

A háborúk azonban azóta is folynak. Az első világháborút vaskövetkezetességgel a második követte. S a világ fokozatosan a harmadik felé sodródik. A tét mindig az, hogy kinek az ideológiája, világfelfogása, nyelve, kultúrája, gazdasági érdekei váljanak „egyetemesen” uralkodóvá.

Mint kiderült, Putyin számára is az. Csakhogy mind nyilvánvalóbb, hogy a birodalmi szándékok nem működnek. Egy ország nem rohanhat le egy testvérnépet. Főként akkor, ha jól ismeri azokat a eszméket, melyeket Putyin, és azokat is, melyeket a Nyugat képvisel. A nyugati demokrácia sem tökéletes, sőt bizonyos esetekben maga is szörnyű dolgokat képes művelni. Gondoljunk a vietnami háborúra vagy az arab világ hagyományos rendjének szétverésére. A kettő közt azonban mégiscsak ég és föld a különbség. Aki egyszer már belekóstolt a szabadságba, az többé nem adja fel. Legalábbis önként.

A nyugati sajtó az eltökélt ellenállást hajlamos az ukránok demokrácia iránti elkötelezettségéből levezetni. A kettő sajnos nem ugyanaz. A szabadság ugyanis meglehetősen ellentétes célok szolgálatába állítható. Az is szabadság, ha a többség számára megengedett, hogy kisebbségeiket megalázzák, félelemben tartsák, nyelvüktől és kultúrájuktól megpróbálják megfosztani. Az igazi demokrácia ezzel szemben a kisebbségi jogok előírásainak betartatását is jelentené. Más kérdés, hogy a liberális demokráciák túlnyomó többségében a garanciák rendszerint elmaradnak. Kivételt azok az esetek jelentenek, amikor valamelyik nagyhatalomnak érdeke kötődik a „jogvédelemhez” (Lásd a Kínában élő ujgurok üldöztetését, melyet a világsajtó és a nemzetközi szervezetek is genocídiumként, azaz népirtásként bélyegeznek meg. Annak ellenére is, hogy valóban tömeges jelenségként pusztán etnocídiumról, azaz az erőltetett asszimiláció valóban különösen durva esetéről van szó. A kínaiak – egy rövid terrorista időszaktól eltekintve – nem gyilkolnak ujgurokat.)

A többség azonban jobbára büntetlenül visszaélhet a nemzetközi jog által garantált szabadságával, melynek megsértését viszont a nemzetközi közösség kemény szankciókkal torolja meg.

A rettenetes baklövés, melyet Putyin elkövetett, a kijevi kormány megdöntésére irányuló agresszió volt. Ezt ugyanis sem az ukránok, sem a nemzetközi közvélemény nem fogja neki megbocsátani. Immár a győzelem is vereséget jelent majd számára. S nem a kisebbségek helyzetén javít, hanem azt teszi még elviselhetetlenebbé.

Hadjárata ekként a világ minden kisebbsége számára katasztrófa… Számunkra is.