Nyilatkozatot írt alá tegnap a román és a görög kormányfő a két ország politikai és gazdasági együttműködésének bővítéséről – jelentették be a felek. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnököt Nicolae Ciucă fogadta bukaresti hivatalában, a megbeszélések és a megállapodás aláírása után a felek közösen nyilatkoztak a sajtónak.

Ciucă szerint a két ország együttműködési lehetőségei nagyon szélesek, gazdasági téren ösztönözni kell a befektetéseket és a kétoldalú kereskedelmi forgalom növekedését. Hozzátette, hogy a közeljövőben több kétoldalú tárgyalás lesz, amelyen az illetékesek feltérképezik a további együttműködési lehetőségeket. Ugyanakkor bejelentette, hogy a két ország illetékesei polgári védelmi és katasztrófavédelmi egyezményt is aláírnak.

A görög kormányfő Klaus Johannis elnökkel is megbeszélést folytatott. A felek megállapodtak, hogy folytatják a román-görög-bolgár energetikai együttműködést, hogy „megoldásokat találjanak az energiabiztonságot fenyegető jelenlegi kihívásokra” – áll az elnöki hivatal közleményében.