Valerij Kuzmin bukaresti orosz nagykövetet behívatták tegnap a Külügyminisztériumba, ahol Iulian Fota stratégiai ügyekért felelős államtitkárral tárgyalt.

A külügy tájékoztatása szerint Bogdan Aurescu miniszter a szerdai kijelentései miatt rendelte be az orosz diplomatát. A tárca közölte, hogy Iulian Fota államtitkár megismételte Valerij Kuzminnak azt, amit Románia, az Egyesült Államok és a NATO a 2011-es román-amerikai rakétapajzs-megállapodás megkötése óta folyamatosan – sőt a közelmúltban is – egyértelműen leszögezett: a NATO rakétavédelmi rendszerének szerves részét képező deveselui katonai létesítmény szigorúan védelmi célokat szolgál, nem az Orosz Föderáció ellen irányul, és nincs semmilyen szándék vagy lehetőség támadó jellegű rakéták indítására erről a bázisról.

A bukaresti orosz nagykövet szerdai online sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az eddig rendelkezésre álló információk alapján az orosz fél nem látja sok értelmét a deveselui bázis meglátogatásának, mert már ismerik a támaszpontra telepített rakétaindító rendszert. Valerij Kuzmin szerint Moszkva inkább írásos garanciát kérne arra, hogy a katonai létesítmény kizárólag védelmi célokat szolgál.