Románia tavaly novemberig 4,1 százalékkal kevesebb kőolajat termelt ki, mint egy évvel korábban. Az országos Statisztikai Intézet adatai szerint ugyanebben az időszakban az ország behozatala 3 ezer olajegyenértékkel kevesebb volt, mint 2020-ban.

Az országos előrejelzési bizottság becslése szerint az idei kőolajtermelés 2,3 százalékkal lesz alacsonyabb, mint 2020-ban, a behozatal pedig 4,6 százalékkal emelkedik. Az Energiaügyi minisztérium honlapján közzétett energetikai stratégia tervezete szerint a belföldi kőolajtermelés tovább csökken 2030 és 2050 között, egy 2016-ban készített modellezés szerint 2030-ra felére csökken a Romániában kitermelt kőolaj mennyisége, ami mintegy 2 millió tonna lesz.