Az Európai Parlament tegnap megválasztotta a testület 14 alelnökét a jelenlegi parlamenti ciklus hátralévő két és fél évére. A strasbourgi plenáris ülésen leadott szavazatok alapján az első fordulóban 9, a második fordulóban pedig 3 alelnököt választottak. Az utolsó 2 helyet a harmadik fordulóban töltötték be.

Az Európai Néppárt uniós parlamenti frakciójának 3, a szocialistáknak 5, a Renew frakciónak 3, valamint konzervatívoknak, a Zöldeknek és az Európai Baloldalnak 1-1 képviselőt sikerült az alelnöki székbe juttatnia. 

Az alelnökök szükség esetén helyettesíthetik az EP elnökét, és többek között elnökölhetnek is az üléseken. Az alelnökök tagjai az Elnökségnek is, amely a parlament valamennyi adminisztratív, személyzetet érintő és szervezeti ügyével foglalkozik.

A testület 5 kvesztorát, akik az EP-képviselőket érintő adminisztratív ügyekért felelősek, ma választják meg.