A népszámlálás közösségi ügy, össztársadalmi feladat, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindenkinek számít a segítségére – jelentette ki a szervezet elnöke azon a pénteki sajtóbeszélgetésen, amelyen „Itt élünk, így élünk” jelmondattal útnak indították az RMDSZ tájékoztató és támogató kampányát. 

Kelemen Hunor a 2022-es év legnagyobb kihívásának nevezte a cenzust, amely pontosan két hónap múlva, március 14-én kezdődik.

Kelemen Hunor elmondta: az egyházakat, a civil szervezetek jelentős részét és az önkormányzatokat már bevonták a munkába, a következő időszakban a szövetség önkéntesek jelentkezését várja, akik a nepszamlalas.ro oldalon jelentkezhetnek.