A törvény nem teszi lehetővé a villamos energia- vagy gázszámla törlesztésének az elmulasztását büntetőkamatok felszámolása nélkül – hangsúlyozta a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Florin Cîţu tegnap este az Antena 3 hírtelevízióban arra reagált, hogy az elmúlt napokban többen – köztük a koalíciós partner szociáldemokraták – arra buzdították az embereket, hogy ne fizessék ki a hibásnak ítélt energiaszámlákat. A liberális elnöke hozzátette: reméli, hogy a kormány megteremti a szükséges törvényes keretet, ugyanakkor nyugalomra intette koalíciós kollégáit, rámutatva, pragmatikus gondolkodásra, szakértői véleményekre van szükség, nem populizmusra.
A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu tegnap kilátásba helyezte a liberális energiaügyi miniszter menesztését, mivel az szerinte túlságosan passzív. Virgil Popescu nem reagált megfelelően, amikor kiderült, hogy több szolgáltató is emelt áron, az állami támogatás figyelembe vétele nélkül számlázta ki a novemberi és a decemberi energiafogyasztást – véli a szociáldemokraták elnöke, aki egyúttal sürgette a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívását az ügyben.