Olaszországban túlterhelődtek a kórházak az omikron variáns terjedése miatt. Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat. A szicíliai Palermóban már három kórház parkolójában létesítettek katonai tábori kórházakat. A betegek, akik azokba sem férnek be, a mentőautókban várják meg, hogy helyet kapjanak.

A legtöbb új beteget továbbra is a gócpontként ismert, tízmilliós Lombardiában szűrik ki: kedden 45 ezer volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma. Liguriában, Piemontban és Calabriában a Covid-19-osztályok telítettsége túllépte a harmincszázalékos küszöböt, az intenzíveké a húszszázalékost. Nápolyban egymás után állítják át a kórházi osztályokat a Covid-19-betegek fogadására. A helyi egészségügyi adatok szerint a legnagyobb gondot az ápolóhiány jelenti, mivel a személyzet húsz százaléka elkapta a fertőzést.

Az olasz püspöki kar nyilvános levélben erősítette meg a templomokban 2020 májusa óta alkalmazott járványintézkedéseket.