A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közleményben reagált arra, hogy az oktatásügyi minisztérium egy felsorolásában nem szerepelt a román, a történelem és az angol azon tantárgyak sorában, amelyekből országos tantárgyversenyt szerveznek.

Az AUR szerint ez azt mutatja, hogy az Oktatásügyi Minisztérium a lakosság globális piacra történő átnevelésével foglalkozik ahelyett, hogy a fiatal generációkat a román kultúra és szellemiség támpontjaihoz igazodva oktatná. A párt figyelmeztetett: a román oktatás minőségét módszeresen aláássák olyan „jelentéktelen témák” tantárggyá nyilvánításával, mint a szexuális nevelés vagy a holokauszt.

Mint ismert, az AUR több képviselője is nyíltan szimpatizál a náci ideológiát megjelenítő legionárius mozgalommal. 

A parlament tavaly novemberben fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében 2023-tól kötelező tantárgy lesz a romániai iskolákban a zsidók és a holokauszt története.

Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet hétfőn elítélte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfői közleményében foglaltakat.

Azt írták: az AUR egyik, parlamenti mentelmi joggal védett vezetője a romániai holokausztot „egyszerű leckének” vagy „jelentéktelen témának” tekinti.

„A népirtás, egy közösség etnikai alapon történő elpusztítása olyan mellékes téma, amelyet az oktatási rendszerben egy leckén belül lehet tanítani? (…) A holokauszt tagadása a parlamenti mentelmi jog mögé bújva csak az antiszemita gyűlöletet erősíti, és éppen ennek a politikai következményei vezettek a holokauszthoz. A holokauszt tagadása a demokrácia tagadásának egyértelmű jele” – olvasható az állásfoglalásban.