Fenyőfát árulnak több helyen a városban, az egyik kijelölt árusítóhely éppen munkahelyem szomszédságában van. Fa van bőven, vásárlót nem sokat láttam. Tehát egyelőre nagyobb a kínálat, mint a kereslet, de a kifüggesztett árak nem ezt a feltételezést támasztják alá. Amennyire meg tudom állapítani, vágott csemetét, fahegyet és termesztett fát is kínálnak eladásra. Egy-két évvel ezelőtt még arra panaszkodtak az itteni fenyőfaárusok, hogy a nagy kereskedelmi láncok tönkre teszik a piacot az importból származó fával. El is hittem nekik, hogy milyen károkat okoznak helyi termelőinknek a gaz multik, míg a Szilágyságba, Kémerbe nem látogattam, s nem találkoztam ott egy élelmes magyar vállalkozóval, aki nemcsak vendéglátással, szőlővel és borászattal foglalkozik, hanem mintegy négyszáz hektáron karácsonyfának való fenyőfát termeszt. Tőle tudom, hogy az ő portékáját egész Európában kapni, az éves karácsonyfa-szükséglet közel negyedét elégíti ki. Utána láttam, hogy az egyik nagy barkácsáruház-lánc városunkbeli üzletében is kémeri fát árulnak. Akkor meg azért méltatlankodtam, hogy mi termelőnek nevezett faárusaink nem termelők, csupán kereskedők, vagy helyi szóval élve: kupecek. Az erdőben termett áruval kupeckednek.
Azóta eltelt pár év, s örömmel hallom, hogy immár felénk is telepítettek ültetvényt karácsonyfának való fenyővel, nem az erdőt dézsmálják, kielégítve a keresletet, hanem kimondottan erre a célra termesztik, nevelik, gondozzák, formázzák a fát. Mert a kémeri vállalkozótól tudom, hogy hattól tíz-tizenkét évig kell nevelni egy fát, míg karácsonyfának való lesz belőle, koronáját gondozni, formázni kell, azaz szakszerű gazdálkodást kíván meg előállítása.
Ami viszont nagyon meglepett: egyik kereskedő arról számolt be, hogy újabban már mikuláskor megvásárolják a karácsonyfának valót, feldíszítik, s úgy várják a karácsonyt. Meglepett, mert úgy tudtam, s környezetemben is ez volt s ma is az a szokás, hogy a karácsonyfát az ünnep előtti estén – azaz karácsony szombatján, vagy karácsony szenvedején – állítják. A néprajzi lexikon szócikke is megerősíti az általam ismerteket: „[a] karácsonyfa – karácsonyestére (dec. 24.) felállított vagy függesztett örökzöld (főleg fenyő) fa vagy ág, amelyet gyümölcsök, sütemények, gyertyák, szentképek stb. díszítenek. Rá vagy alá szokás elhelyezni a karácsonyi ajándékokat”. Az említett forrás szerint a „karácsonyfa-állítás szokásának korai előfordulásai az újkor kezdetétől ismertek Európában, főleg német területről”, „Bizonyos értelemben a paradicsomkertbeli tudás fája is előde a karácsonyfának”. A szócikk szerint „A karácsonyfa-állítást először Elzászból jegyezték fel a 17. sz. elejéről. Ettől kezdve mint prot. családi szokás terjedt, először német területen. Keresztény szimbolikája a 18. sz.-ban alakult ki. A 19. sz.-tól indult világhódító útjára. Jelenleg szinte világszerte ismert, az európai kultúrától befolyásolt területeken általában elterjedt. Európa keletebbre fekvő országaiban – így hazánkban is – a 19. sz. első felében jelent meg arisztokrata, majd polgári körökben. A század második felében a falusi iparossághoz, módosabb parasztokhoz is eljutott.” A lexikon azt is megjegyzi, hogy a karácsonyfaállítás szokása „Századunkban vált közismertté”. A Magyar Katolikus Lexikon szerint „A karácsonyfa szimbóluma Isten ajándékozó szeretetének, mellyel az embert visszafogadja kegyelmébe”, ugyanakkor „A karácsony visszafogadja az embert a Paradicsomba: a karácsonyfa ennek jelképe”. Tehát a karácsonyfa több, mint téli ünnepi dekoráció, s több, mint az a zöld valami, ami alá az ajándékot kell elhelyezni. A szokások nyilván változnak az idők változásával együtt, de a tartalmuktól megfosztott szokások immár nem szokások, hanem üres külsőségek. A karácsony nem karácsony Jézus nélkül, s a funkcióját vesztett karácsonyfa sem több egy avítt szobadísznél. Tehát ne mondjunk le a karácsonyfaállításról, de azt se tévesszük szem elől, hogy miért állítunk karácsonyfát. Amúgy fa kapható sokfelé a városban.