Hallgatóink közül minden bizonnyal többen is követték kedden este a Duna TV élő közvetítését Slachta Margit budapesti újratemetéséről. Az 1884-ben Kassán született és 1974-ben az Egyesült Államokban elhunyt szerzetesnő többszörösen is beírta nevét a huszadik század magyar történelmébe.

Úgy is, mint a korabeli katolikus nőmozgalmak egyik vezéralakja, úgy is, mint 1920 és 1922 között a magyar országgyűlés első női képviselője, és úgy is, mint a zsidó üldözöttek egyik megmentője, aki a második világháború éveiben nem csupán közéleti megnyilatkozásaiban tiltakozott következetesen a deportálások ellen, hanem szerzetesrendje segítségével, Budapesten, többszáz zsidónak nyújtott gyakorlati menedéket.

Kevesen tudják, hogy Slachta Margitnak, illetve az általa alapított Szociális Testvérek Társasága katolikus női szerzetesrend tevékenységének erdélyi és székelyföldi vonatkozásai is vannak. A ruhájuk színéről “szürke nővéreknek” nevezett szerzetesnők ugyanis cselekvően részt vettek az Ezer Székely Leány találkozók elindításában.

Csíkszeredában az 1920-as évek végén kezdtek kibontakozni a székely népviselet, néptáncok, hagyományok, szokások felelevenítését, népszerűsítését célzó mozgalmak.”A népi művészet és a háziipar felelevenítése, illetve megörökítése annyira a levegőben volt már, hogy minden értelmiségi – aki tehette – munkakörében e területen tevékenykedett.” – jellemezte az időszakot az 1929 őszén rajztanárként  a városba került Vámszer Géza. Felismerte a székely népi hagyományok identitásőrző szerepét a Csikvárdotfalván 1901-ben született Domokos Pál Péter, a későbbi néprajztudós is, aki ugyancsak ebben az időszakban tért haza Budapestről, és 1926 őszétől a csíkszeredai tanítóképző tanára lett. A fiatal értelmiségiek hagyományápoló, valamint a csíksomlyói ferenczesek vallás- és erkölcsmentő törekvései erőteljes visszhangra találtak a Szociális Testvérek Társasága, azaz a szürke nővérek és a Katolikus Nőszövetség munkájában. Igy alakult ki egy olyan nagyszabású rendezvény megtartásának a gondolata, amely a népi hagyományok középpontba állításával az erőteljes vallásosságon is alapuló székely közösségi identitást erősíti.

A Csíki Néplap korabeli tudósítója így számolt be a kilencven esztendővel ezelőtti, első találkozó történéseiről:  “A magyar népviseleti akció Erdélyben, 1931 június hó 7-én fordulóponthoz érkezett. Hosszú, fáradságos és sokszor csaknem meddőnek látszó előkészítő munkálatok után, a missziós nővérek Csíksomlyón és Csíkszeredán igen jól sikerült népviseleti ünnepélyt rendeztek. A csíksomlyói “Ezer székely leányok napja” (…) messze kimagaslott az egyházi események sorából azáltal, hogy azon a székely leányok, a missziós nővérek – első sorban Stettner Andrea testvér – buzdítására, falujuk népi viseletébe öltözve jelentek meg, virágos kertté varázsolva a poros utcákat is. A gyönyörűséges körmenetben 42 falu leányai vonultak fel, nemcsak Csíkból, hanem a távolabbi megyékben fekvő székely falvakból is.”

A Szociális Testvérek Társasága a huszadik század elején megalakult Szociális Missziótársulatból vált ki, pontosabban 1923-ban, egy új szabályzattervezet miatt, Slachta Margit vezetésével, 29 nővér hagyta ott addigi szervezetét, a katolikus egyház erőteljesebb társadalmi szerepvállalása mellett törve lándzsát. És jó tudni, és jó emlékezni, hogy ennek a tudatos cselekvésnek meg volt az eredménye a Székelyföldön is.