A Magyarország kormánya által támogatott esemény lényege a közösségfejlesztés, hiszen enélkül gazdasági fejlődésről nem lehet beszélni. A tavaszi kiadás már bebizonyította, hogy a mentorprogram révén új barátságok és üzleti kapcsolatok is létrejönnek, sőt több résztvevő közös vállalkozást is indított. Ugyanakkor a társszervező Pro Economica Alapítvány vezetője, Kozma Mónika elmondta, hogy a második évadra teljesen szabad volt a jelentkezés, nem hívtak senkit és így is összegyűlt a 150 jelentkező. Abban reménykednek, hogy így egy sokkal szabadabb rendezvényt tudnak szervezni. Az erdélyi mentorprogramról kérdezte Kozma Mónikát, a Pro Economica Alapítvány vezetőjét marosvásárhelyi kollégánk Nagy-Bodó Szilárd.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Tovább drágul a kőolaj
Az olajárak emelkedtek, és elérték az amerikai–izraeli–iráni konfliktus kezdete óta mért legmagasabb szintet. Egy hordó Brent nyersolaj ára immár meghaladta…
Tovább...A Világbank is beszállna az atomerőmű kiterjesztésébe
Románia a Világbankkal lép partnerségre nukleáris beruházások megvalósítása érdekében - jelentette be Nicuşor Dan Horvátországban. A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját…
Tovább...