Az átláthatóság, a rugalmasság, a stabilitás, a méltányosság és a hatékonyság alapelvén nyugvó, a parlament elé terjesztett kormányprogram középpontjában a román állampolgár áll, a “tengelye” pedig az országos helyreállítási terv – jelentette ki Nicolae Ciucă kijelölt kormányfő.

Leszögezte, ez az első alkalom, hogy a kormányprogramban a GDP 7%-át fordítják beruházásokra. Ciucă szerint prioritást élvez a történelmi régiók összekapcsolása a megfelelő közúti és vasúti infrastruktúra révén, valamint a páneurópai folyosókhoz való csatlakozás. Ez az első alkalom, hogy a minimális szociális juttatást mintegy 25%-kal, 800 lejről 1000 lejre emelik, a nyugdíjakat pedig mintegy 10%-kal növelik. Az 1000 és 1600 lej közötti nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok számára januárban 1200 lejes juttatást biztosítanak, hogy könnyebben átvészelhessék a téli időszakot. A gyermeknevelési pótlék összege 243 lejre fog nőni, a bruttó minimálbéré pedig 2550 lejre, a fogyatékkal élő személyek számára pedig biztosítanak egy 13. pótlékot is – számolt be a kormányprogramba foglalt szociális intézkedésekről Ciucă. A kormánykoalíció tagjai vállalták, hogy jövő év március 31-éig megszüntetik az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályt és új struktúrát hoznak létre a már folyamatban lévő ügyek átvételére, mutatott még rá. Nicolae Ciucă azon meggyőződését is kifejezte, hogy nagyon jól együtt fog működni a jövendőbeli miniszterekkel.