A székelyekre jellemző fegyelmezettséggel és társadalmi dinamikával ellentétes a koronavírus elleni oltások felvételétől való tartózkodás – idézi a maszol.ro portál Barabási Albert-László hálózatelmélet-kutatót. A csíkkarcfalvi származású, Bostonban élő fizikus Sógor Enikő csíkszeredai alpolgármester meghívásának tett eleget szombaton, amikor a helyi sajtó képviselőivel találkozott.

Barabási Albert-László elöljáróban elmondta: a tudomány évek óta számított rá, hogy világjárvány közeleg, csak azt nem tudták, hogy milyen méretű, milyen gyorsan és mennyire lesz halálos. A koronavírus megjelenése után a világ minden fontosabb kutatóközpontja az új kór vizsgálatára állt át, amikor pedig elkészültek az első oltóanyagok, felvetődött a kérdés, hogy a társadalom mennyire fogadja el azokat.

A hálózatelmélet-kutató hozzátettte: manapság sok az álhír, látszólag nagyon hitelesek, de nincs valóságalapjuk. Mint mondta, arra kellene megtalálni a választ, hogy mindezt hogyan lehet ellensúlyozni. Ebben éppen a pedagógusoknak és orvosoknak kellene példát mutatniuk, de a politikusoknak és az egyház képviselőinek is megvan benne a kellő mértékű szerepe.

Barabási Albert-László megerősítette: a tudományos közeg arra számít, hogy a koronavírus-járvány az influenzához hasonló szezonális jellegű járvány lesz. A most elérhető oltóanyagok hatása jellemzően fél év után csökken, ezért van szükség arra, hogy újra beoltassuk magunkat, és ezért számíthatunk arra, hogy lesz negyedik, ötödik és akár hatodik dózis is, mire kellőképpen sikerül kordában tartani a terjedését – magyarázta a Bostonban élő fizikus a csíki újságírókkal folytatott beszélgetésen.