Közös miniszterelnök-jelöltet fog nevesíteni a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ az államelnökkel esedékes cotroceni-i tárgyalásokon – jelentette ki Florin Cîţu, a PNL elnöke a tegnapi kormányalakítási megbeszélést követően. A leendő kormány összetételéről annyit mondott, hogy várhatóan lesz két új minisztérium, az egyik a vállalkozói szférával, a másik a szociális kérdésekkel foglalkozik majd. Feladatkörüket a későbbiekben pontosítják. Florin Cîţu reményét fejezte ki, hogy a kormányalakítási tárgyalások vasárnap lezárulnak, és jövő héten sor kerülhet a kabinet beiktatásáról döntő parlamenti szavazásra. A PSD-vel és RMDSZ-szel folytatott tegnapi megbeszélést nagyon jónak nevezte, hozzátéve, természetes, hogy vannak viták közöttük, hiszen két különböző ideológia felől érkezve kell megtalálniuk a közös nevezőt.

Az államháztartási bevételek növelésére irányuló intézkedéseket javasolt a Szociáldemokrata Párt a kormányalakítási tárgyalásokon. Sorin Grindeanu, a PSD első alelnöke elmondta, növelni kell az államkassza bevételeit, ha azt akarják, hogy a törvénynek megfelelően január elsejétől nőjön a minimálbér, a gyermekpénz, valamint 800-ről 1000 lejre emeljék a nyugdíjminimumot. Az államháztartási bevételek növelése érdekében a PSD „a luxus megadózását” javasolja.

A Nemzeti Liberális Párt nem ért egyet azzal, hogy plusz adót vessenek ki azokra a román állampolgárokra, akik dolgoznak és vagyont halmoznak fel. Florin Cîţu, az alakulat elnöke kijelentette: az adócsalás mindennemű formájának felszámolását támogatják, de nem mondanak le arról az ígéretükről, hogy az adók nem fognak emelkedni.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint elakadtak a kormányalakítási tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ között. A szövetségi elnök úgy nyilatkozott, hogy a két nagy párt nem tudott megegyezni a miniszterelnök személyéről, mind a PNL, mind a PSD saját elnökét szerette volna kormányfőnek javasolni. Kelemen Hunor szerint a kormányfői tisztség rotációs betöltéséről tárgyaltak, és ha ebben az esetben ő kezdene, az talán feloldaná a patthelyzetet.