La Laguna települését fenyegeti lávafolyam La Palma szigetén – közölte tegnap az RTVE közszolgálati televízió. A helyi sajtó az illetékes hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy a mintegy 1270 Celsius-fokos folyékony kőzet útban a tenger felé vészesen megközelítette a települést. La Laguna hozzávetőleg 1650 lakóját azonban nem fenyegeti veszély, mivel őket már a múlt héten óvintézkedésként evakuálták otthonaikból. A láva mindazonáltal több száz házat és épületet semmisíthet meg, ideértve a település régi templomát és a helyi iskolát is – mondta Miguel Ángel Morcuende vulkanológus, a helyi válságstáb vezetője újságíróknak nyilatkozva.

Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdas mérései szerint a szeptember 19-én kitört Cumbre Vieja tűzhányóból kiömlő forró láva eddig 1956 épületet semmisített meg és szerdával bezárólag több mint 800 hektárnyi földterületet tarolt le. Mintegy hétezer embert kellett biztonságba
vinni a lávafolyamok elől.