A liberálisok a szociáldemokratáihoz és a szélsőjobboldali AUR-hoz küldte szavazatokért Dacian Cioloşt, az RMDSZ pedig közölte, hogy “nagyon nehezen” tudná túltenni magát azon, hogy az USR összeállt az AUR-ral.

A PNL részéről Dan Vâlceanu főtitkár azonban úgy értelmezte az államfő döntését, hogy Iohannis a kormánybuktató, az USR-PSD-AUR alkotta “új többségnek” adott lehetőséget arra, hogy politikai elképzeléseit megvalósítsa, és kormányt adjon az országnak.

A PNL elnökévé választott Florin Citu az államfővel folytatott egyeztetések után is megerősítette: a liberálisok nem fognak az USR-rel kormányozni, miután volt koalíciós partnerük az ellenzékkel szövetkezett, és megbuktatta közös kormányukat.

Az előrehozott választásokat sürgető szociáldemokraták is úgy értelmezték, hogy Iohannis “büntetésből” bízta az USR-re a kormányalakítást, hiszen szerintük borítékolható, hogy az nem tud többséget szerezni. Lucian Romascanu, a szociáldemokraták szenátusi frakcióvezetője leszögezte: Ciolos nem számíthat a PSD támogatására.

Az RMDSZ részéről Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető nem zárta ki, hogy az RMDSZ tárgyalóasztalhoz ül volt koalíciós partnerével, de úgy vélekedett: “elég nehéz lesz meggyőzni” az RMDSZ törvényhozóit, hogy bizalmat szavazzanak egy Dacian Ciolos vezette kormánynak, miután az USR az AUR-ral kötött alkalmi szövetséget bizalmatlansági indítványa beterjesztéséhez, majd megszavazott egy másik – a PSD által beterjesztett – kormánybuktató indítványt. Iohannist az RMDSZ-es politikus szerint is főleg az késztethette Ciolos jelölésére, hogy a parlamentben létezik már egy hatvanszázalékos többség, amely leváltotta a Citu-kabinetet.

Az államfő által megbízott miniszterelnök-jelöltnek az alkotmány szerint tíz napon belül kell a kormány névsorával és programjával a parlament elé járulnia bizalmi szavazásra.