Napról napra egyre nehezebben tudják elhelyezni a Covid-betegeket a kórházakban – nyilatkozta az ügyvivő egészségügyi miniszter. Cseke Attila elmondta: az intenzív terápiás osztályokon kezelt 1500 beteg mellett további mintegy másfélezer páciens várakozik a sürgősségi ügyeleteken.

Arra is kitért, hogy csak az elmúlt három napban közel ezer Covid-beteg hunyt el. „Súlyos válságban vagyunk, és mindenkinek meg kell értenie, hogy egyéni szinten is felelősségünk van, és hogy védekeznünk kell” – hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette: a vírus ellen két módon lehet védettséget szerezni. Ezek közül a könnyebbik az oltás. Aki azt választja, hogy inkább átesik a fertőzésen, annak tudnia kell, hogy sokan nehezen vészelik át a betegséget, illetve egyeseknek nem is sikerül.

A miniszter elmondta, hogy a járvány negyedik hulláma a leginkább Bukarestet, Temesvárt és Jászvásárt sújtja. Ha a napról napra szaporodó súlyos betegeket az újonnan megnyitott kórházak sem tudják befogadni, végső esetben más országok segítségére apellálnak. „Nincs ebben semmi szégyellnivaló” – mondta Cseke Attila, emlékeztetve, hogy a járvány korábbi hullámaiban Olaszország vagy Franciaország is igénybe vette más uniós tagállamok támogatását.