A Romániai Szállodák és Éttermek Munkaadói Szervezete nyílt levelet küldött a kormánynak, amelyben kéri, hogy a zöld igazolvánnyal rendelkezők szabadon látogathassák a vendéglátó helyeket. Mint írják, tavaly, amikor még nem volt elérhető a vakcina, csak a beltéri egységeket záratták be, a teraszok nyitva maradhattak. Most viszont, bár a lakosság egy része be van oltva, a 6 ezerlékes fertőzöttségi arány fölött bezáratnák a beltéri egységeket és a teraszokat egyaránt. Úgy vélték, „felháborítóak” az új intézkedések. (Transindex.ro)
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...