Üzembe helyezték Bihar megyében azt az első folyami hulladékmentesítő szűrőrendszert, amely megakadályozza, hogy a különböző hulladékok a folyókon keresztül Magyarországra (vagy más szomszédos országba) jussanak – tájékoztat az RMDSZ tegnapi közleménye.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy további 11 hasonló berendezés kiépítése és üzembe helyezése az előkészítés különböző fázisaiban van. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta: a hulladékkollektorok önmagukban nem szüntetik meg a szennyezés forrását, a környezetvédelmi minisztérium a közeljövőben olyan országos szintű tudatosító kampányt indít, amelynek célja a környezetszennyezés mértékének visszaszorítása, a folyóvizek szennyezésének csökkentése.

Év végéig újabb 7 szűrőrendszer terve készül el, amelyek helyszínei már megvannak, és tavasszal elindulnak az építési munkálatok – tette hozzá Tánczos.