Kínában a 18 év alattiak naponta egy-egy órát játszhatnak online játékokat, este 8 és 9 óra között, legfeljebb heti három alkalommal, a hét utolsó napjain vagy ünnepnapokon – közölte a kínai videojáték-felügyelet.

A Nemzeti Sajtó- és Kiadóhivatal utasította a játékgyártó cégeket: akadályozzák meg, hogy a gyerekek ezeken az időpontokon kívül játsszanak. A szabályozó hatóság közölte, hogy az online játékokkal foglalkozó cégek ellenőrzését is fokozni fogják, hogy kikényszerítsék az időkorlátok betartását. A hónap elején egy állami médium az online játékokat “szellemi ópiumnak” nevezte.

A korábbi szabályok napi 90 percre korlátozták a gyermekek online játékidejét, ami ünnepnapokon három órára emelkedett. A lépés a túlzásba vitt online játék fiatalokra gyakorolt negatív hatásait hivatott csökkenteni.

Egy hónappal a legutóbbi korlátozások bevezetése előtt egy állami napilap arról írt, hogy sok tinédzser vált az online játékok rabjává, és ez negatív hatással van rájuk.

A korlátozás bejelentésének a hatására az online játékokkal foglalkozó legnagyobb kínai cégek részvényeinek értéke jelentősen csökkent. Júliusban a kínai Tencent játékóriás bejelentette, hogy arcfelismerést vezet be, hogy a 22:00 és 08:00 óra közötti időszakban ne játszhassanak a gyerekek. A lépésre azért szánták el magukat, mert attól tartottak, hogy a gyerekek felnőtt azonosítót használnak a szabályok kijátszására.