Románia felkészült a koronavírus-járvány negyedik hullámára, jelentette ki a délelőtt a miniszterelnök. Florin Cîţu egy botoşani-i oltóközpontban tett látogatásán hangsúlyozta: a kórházak intenzív osztályain elegendő ágy áll rendelkezésre, hogy ellássák a súlyos betegeket, ugyanakkor az oltóközpontok naponta több mint százezer embert képesek beoltani.
A megoldás továbbra is a vakcina – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Florin Cîțu szerint azokat, akik a közszférában dolgoznak, be kell oltani vagy szükséges tesztelni, azonban a konkrét intézkedést még meg kell vitatni a kormányban és a koalícióban.
Az utóbbi egy napban – ahogy az előző lassan két hónapban is – az oltóközpontok kapacitásának mintegy tizedét használták ki. Európai viszonylatban Romániában rekord alacsony az oltási hajlandóság. A teljes lakosság mindössze 26 százaléka kapott eddig legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát, szemben a magyarországi 57 százalékkal.