A múzeum szó hallatán többnyire félhomályos, olykor enyhén dohos levegőjű nagy termek jutnak eszünkbe, a népéletet bemutató tárgyakkal, vagy régészeti leletekkel, netán kitömött vagy formalinban lebegő állatokkal, gombostűre tűzött lepkékkel. A gyerekek szeretik az ismert meséket újrahallgatni, mert nem kedvelik a meglepetéseket, ezért a lányom is, míg pici volt nagyon szeretett a múzeum természetrajzi részlegébe látogatni, ismételten, szinte hétről hétre látni a molyette bundájú, kitömött medvét, utánozva annak brummogását.

Ez bő két évtizeddel ezelőtt történt. Azóta átrendezték párszor a termeket, új szemléletű kiállításokat építettek bennük. De az akkori érzés – a félhomállyal, a dohos levegővel, a népi kultúra tárgyi emlékeivel, az élettelen bábúkra adott vagy falra feszített viseletekkel – párszor kísértett a volt szocialista államok vidéki múzeumait látogatva. Nem tudom, mi eredményezte ezt a divatot a keleti tömbben, a múzeumokat látva az az érzés alakult ki az emberben, hogy ezeken a vidékeken nem éltek csak őslakosok, esetleg a rómaiak hagytak itt-ott pár pénzérmét, fibulát, s az erdő vadjai mellett a lakott területeken csak parasztok voltak, akik fúrtak-faragtak, szőttek-varrtak, s hogy ne unatkozzanak, közben énekeltek és táncoltak. Esetleg voltak tárlók a munkásmozgalomhoz fűződő emlékekkel. A munkásmozgalmas cuccok hamar kikoptak a múzeumokból, a többi viszont még hosszú évekig vonzotta – vagy taszította – a látogatókat.

Sokat változott a múzeumok szemlélete, sokat fejlődött a múzeumtechnika, igyekezve ráfelelni a potenciális múzeumlátogató közönség igényeire, lépést tartani az információs technológia rohamos fejlődésével. Kiderült, hogy eladdig értéktelennek, jelentéktelennek tűnő dolgokat, netán szegényes gyűjteményeket ötletesen tálalva úgy lehet bemutatni, hogy az élmény jelentsen a fokozott vizuális élményekhez és tömör, de szerteágazó információk befogadásához szokott közönségnek. Egy képzőművészeti múzeumot vagy teszem azt egy régi autókat, netán műszaki csodákat bemutató múzeumot nem kell fölösleges látványelemekkel gazdagítani, mert a kiállított tárgyak önmagukért beszélnek, a túl sok látványelem elvonná róluk a figyelmet. Ezzel szemben egy jól átgondolt koncepció alapján szervezett, berendezett kiállítás – mint már említettem: kevés, önmagukban érdektelen tárgyat ötletesen felvonultatva – érdekes, mi több, érdekfeszítő tárlat, látogatókat vonzó múzeummá változtathatja az intézményt. Mifelénk is vannak már ilyen intézmények, amelyek a múzeumi látnivalókat korszerű kiállítófelületeken mutatják be, a tárlat melletti feliratok kiegészítéseként interaktív táblák, kisfilmek teszik teljessé az élményt, helyenként meg a „ne nyúlj hozzá, ne fogd meg”, „mindent a szemnek, semmit a kéznek” szemléletet is sutba vágták, vannak a kiállított tárgyakkal azonos vagy azokhoz hasonló tárgyak, amelyeket meg lehet nézni, tapintani, kézbe fogni, netán működését kipróbálni. Ha a látogató azonosulni tud a látottakkal, ha átéli, átérzi az ott tapasztaltakat, ha élményt kap, szívesen adja tovább hírét, és szívesen tér vissza máskor is.

Szombaton Csíkszépvízen nyílt egy rendhagyó kiállítóhely: népes közönség előtt, ünnepélyes keretek között avatták fel a Székely Határőr Emlékközpontot. A székely határőrségnek, általában a székelyek katonáskodásának, a két világháborúban való részvételének állít emléket. Hagyományos értelemben vett múzeumi tárgy alig van a termekben, tárlókban, de látványosságban nincs hiány: tárgy- és térrekonstrukciók, korszerű technikai rendszerek, háromnyelvű audió tárlatvezetés teszi felejthetetlen élménnyé a látogatást. Ráadásul a több mint három éves előkészítő munka után megnyílt intézmény, amelynek kurátora Nagy József hadtörténész a pacifizmus eszméjét hirdeti, élteti, megmutatva a háborúk, fegyveres összecsapások minden oldalát, hozadékát: a történelemkönyvekben megörökített győzelmek, de akár veszteségek mellett rengeteg szenvedés, nélkülözés, embertelenség tapadt a háborúkhoz. Olyan élmények, amelyektől a háborút megjárt eleink óvni szerették volna utódaikat.

Keressük fel tehát bátran az új intézményt, nem a megszokott félhomály, dohos levegő és régi tárgyak tömkelege fogadja a látogatót, hanem felejthetetlen látvány és élmény.