A gorbacsovi reformokkal elégedetlen konzervatív erõk 1991. augusztus 19-én rövid időre átvették a hatalmat, puccskísérletük azonban rövid idõ alatt megbukott.

A szervezõk közül Borisz Pugo belügyminiszter és Szergej Ahromejev marsall, Gorbacsov katonai fõtanácsadója letartóztatása elõtt öngyilkos lett. A többiek – köztük az elnöki iroda vezetõje, a KGB két elnökhelyettese és a puccs “fõideológusának” tartott Anatolij Lukjanov, a szovjet parlament elnöke – azzal védekeztek, hogy meg akarták menteni a szakadék felé rohanó Szovjetuniót, Gorbacsov tudott a tervükrõl és annak sikere esetén csatlakozott volna hozzájuk. Az ügyben indult bírósági per még csak a kihallgatásoknál tartott, amikor 1994. február 23-án az Állami Duma amnesztiában részesítette a vádlottakat.

Paradox módon a kommunista párt által uralt Szovjetunió megõrzésére szervezett puccskísérlet a szétesést gyorsította fel: 1991. december 8-án megszûnt az 1922. december 30-án megalakult Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Helyére az Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország által létrehozott Független Államok Közössége (FÁK) lépett, amelyhez a következõ hetekben 11 volt szovjet tagköztársaság csatlakozott. A már nem létezõ Szovjetunió államfõi tisztségérõl Mihail Gorbacsov 1991. december 25-én mondott le.