Románia vezeti az európai baleseti statisztikákat – jelentette ki tegnap Lucian Bode belügyminiszter, utalva arra, hogy az elmúlt hét utolsó három napján 24-en haltak meg közlekedési balesetben az országutakon. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleménye szerint pénteken 9, szombaton 5, vasárnap pedig 10 személy vesztette életét a romániai utakon.

Az Európai Unióban egymillió lakosból átlagosan 42 veszti életét egy évben közlekedési balesetben, Romániában ez a szám több mint kétszerese az EU-s átlagnak, azaz egymillió lakosból 85-en halnak meg egy év alatt közlekedési balesetben.

A járvány előtti 2019-es év első félévének a statisztikájához viszonyítva idén csökkent ugyan a romániai közúti balesetek száma, de a balesetek súlyosabbak voltak, és míg 2019-ben 727, idén 762 ember életét követelték.