További 30 nappal hosszabbodik meg a veszélyhelyzet július 12-étől kezdődően az ország egész területén. Ebben az időszakban néhány módosítással, de érvényben maradnak a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedések.

Például a  zárt térben tartott sporteseményeken azok a személyek is részt vehetnek, akik igazolni tudják, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen, és az első pozitív teszteredménytől legalább 15 és legtöbb 180 nap telt el. Eddig 90 nap volt a felső határ. A 90 napos időszak 180 napra való kiterjesztése érvényes lesz a szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon, kulturális rendezvényeken valamint a zárt térben tartott esküvőkön és keresztelőkön részt vevők esetében is. Az erről szóló határozatot csütörtökön, július 8-án fogadta el a kormány.