Mathias Glaubrecht, a Welt am Sonntag szakírója az embert – cikke címében (Der Mensch als Meteorit) – egy meteorithoz hasonlítja. A hasonlat valóban találó, hiszen a földtörténetben az állat- és a növényfajok tömeges pusztulásának öt katasztrófája ismeretes. A legutóbbi 66 millió évvel ezelőtt következett be. Az okot biztosan ismerjük. Meteorbecsapódás. De a korábbi esetekben is kozmikus okokat kell feltételeznünk. A 66 millió évvel ezelőtti katasztrófa következményeit közelebbről is ismerjük. Akkor haltak ki a dinoszauruszok. A szakemberek véleménye szerint a Föld ismét hasonló katasztrófa előtt áll, de az ok ez esetben nem kozmikus eredetű. Az emberiség kontrollálatlan szaporodásával áll összefüggésben.
1950 óta csak Németországban a vadnövények (az úgynevezett gyomok) 71 százaléka tűnt el csaknem nyomtalanul. Pia Heinemann adatai szerint a jelenség még a természetvédelmi területeken is a rovarvilág drámai pusztulásával jár együtt. Az elmúlt évtizedekben a patakokból, a mezőkről, az erdőkből és a szántóföldekről több százezer rovar tűnt el. Hogy csak az ismertebbeket említsem: lepkék, méhek, szúnyogok, darazsak, szentjánosbogarak…
Pedig ahhoz, hogy a talaj pihent, egészséges és tápanyagokban gazdag maradhasson, a talajvíz tisztának örződjön meg, hogy a kártevők ne szaporodhassanak el túlságosan, a virágok és a virágos termények teremhessenek, rovarokra van szükség. Arról nem is beszélve, hogy a rovarok a tápláléklánc fontos részét is képezik. A madárvilág, a halállomány, a denevérek, békák élete rovarok nélkül elképzelhetetlen.
Nélkülük a teljes ökoszisztéma összeomlana. Márpedig szakemberek előjelzései szerint a következő évtizedekben újabb egy millió rovarfajta kipusztulásával számolhatunk.
A legfőbb ok az intenzív mezőgazdaság, a gyom- és rovarirtószerek. 1960-ban még százféle hatóanyag volt forgalomban, értékük már akkor meghaladta a 10 milliárd dollárt. Ma már hatszázféle hatóanyag hozzáférhető. Immár 50 milliárd dollár értékben.
Ezek a hatóanyagok tették lehetővé a mezőgazdasági termelés megsokszorozását, a gyommentes sétatereket, ápolt parkokat és kerteket. Csakhogy a növény- és rovarvilág hatalmas változatosságából fakadóan, ami az egyiknek használ, az a másiknak árt és megfordítva. A természetet az ellentétek tartják egyensúlyban. Az összefüggéseket minden részletében a tudomány sem tudja átlátni, pedig a kutatómunka világszerte intenzíven folyik. A legegyszerűbb megoldást az extenzív mezőgazdasághoz, azaz őseink avíttnak tekintett módszereihez való visszatérés jelentené. Csakhogy ez ma már lehetetlen. Mindenekelőtt a növekvő élelmiszerigény miatt. No meg a hatalmas költségek miatt. A növény- és a rovarvilág sokféleségének megőrzése, illetve részbeni visszaállítása (bár vannak már pótolhatatlan hézagok is) olyan mérvű állami szubvenciókat tenne szükségessé, melybe jóléti társadalmaink belerokkannának. A nagyüzemi mezőgazdaság, a végeláthatatlan parcellák is fenntarthatatlanoknak látszanak. Kisebb és változatosabb parcellákra (azaz ismét sokszínűségre) lenne szükség. Hiszen például a méhek vagy a darazsak nem tudnak (oda-vissza) több tíz kilométert repülni, hogy a pollent gyűjtsenek. Nem csak táplálék nélkül maradnak, de meghúzódniuk sincs ahol. A parcellák feldarabolása persze szintén megoldható, s ez esetben az érintett rovarok is ismét szaporodásnak indulhatnak.
A hatóanyagok száma is csökkenthető. Az Európai Unióban 2023-ig a legmérgezőbbeket, mint például a glifozátot be fogják tiltani. Mindez persze ismét csökkentheti a hozamokat, növelheti a termékek árát. És persze gyomszigetekre is szükség lenne, hiszen minél több a gyom, a rovarok számára is annál több a táplálék és a rejtekhely.
A másik csapás, mely a rovarvilágot tizedeli, a fényszennyezés. A rovarok nagy részénél a fény meghatározó szerepet játszik a párosodásban. A mesterséges világítás összezavarja őket. A szentjánosbogarakat például. De a fény éjszaka felveri a darazsakat is, s ezzel az ő bioritmusukat, s végső fokon szaporodásukat is megzavarja. Vannak éjszakai rovarok, melyek a hold és a csillagok után tájékozódnak. A mesterséges fények miatt a szó szoros értelmében eltévednek és gyakran bele is pusztulnak az elveszettségbe. Arról nem is beszélve, hogy holdfény csaknem párhuzamosan halad a földfelszínnel, így a fénysugarak bizonyos rovarok számára egyfajta geometriai hálót kínálnak (lásd: szélességi és hosszúsági fokok), melyeknek alapján pontosan be tudják mérni az irányokat. A mesterséges világítás hatására ez a háló szétzilálódik…
A rovarok jelentős részét a túlerős fény a szó szoros értelmében megvakítja, ebbe pusztulnak bele. Másokat magához láncol, addig röpködnek körülötte, amíg belehalnak a kimerültségbe.
Kérdés: mi a lenne a megoldás?
A szakemberek egyértelmű válasza: egyetlen megoldás nem létezik. Minden problémára meg kell találni a megfelelőt. Annak valamely változatát, melyet a természet évmilliók óta megtalált. S melyet mi a felvilágosodást követően a „természet meghódításának” mámorában sorra felszámoltunk.
Méghozzá – Josef Settele, kérdéskör egyik legismertebb szakértője szerint – a természetre rákényszerített monotóniával. Ami annál is különösebb, mert mi, emberek is rajongunk a sokféleségért. Főleg újabban. A férfiak és a nők nagyobbik része még a házasság egyhangúságát sem bírja ki. Nemeinket is mind szeszélyesebben váltogatjuk. Ennek ellenére a társadalmakat mindinkább egyformaságra kényszerítjük. Nyelvileg, kulturálisan, ideológiailag…. Ezt mi, kisebbségek a saját bőrünkön is érezhetjük. De nem csak miattunk, kisebbségek miatt kellene észhez térni. A növények és az állatok után ugyanis – minden kétséget kizáróan – mi fogunk következni. Jobb esetben éhen pusztulunk. A rosszabbikban egymást fogjuk felfalni.
Ha lesz még akit az atom hamu alól előkaparni…