Negyvenöt oltóközpont ideiglenesen felfüggesztette tevékenységét, további 136-nál pedig csökkentették az oltópontok számát – közölte az országos oltási kampány koordinátora. Valeriu Gheorghiţă szerint így több mobil oltócsapat tud majd kiszállni a vidéki településekre.

A katonaorvos azt is elmondta, hogy 314 oltóközpont rövidebb nyitva tartásra vált, az eddigi napi 12 óra helyett hat vagy akár négyórás nyitva tartással fog működni. Azt is mérlegelik, hogy bizonyos oltóközpontok hetente egy, két vagy három napra zárjanak be, hogy még több mobil csapat tudjon vidéken oltani – magyarázta a szakember. Gheorghiţă azt is elmondta, arra számít, hogy a hideg idő beálltával, amikor az emberek inkább zárt térben tartózkodnak, ismét nőni fog a koronavírusos megbetegedések száma Romániában, és csak oltással kerülhető el, hogy az esetszám-növekedés jelentős legyen.