Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet kormányzótanácsa megszavazta, hogy vizsgálat induljon a Ryanair légitársaság minszki leszállásra kényszerített járata körüli ügyben, amit számos ország követelt már.

Az ír közlekedési miniszter közölte, hogy a szervezetnek június 25-éig ideiglenes jelentést kell készítenie, amelyben feltárják, hogy pontosan mi történt, és hogy a fehérorosz hatóságok milyen nemzetközi szabályokat sértettek meg. A tanácskozáson részt vevő két független forrás elmondta, hogy Oroszország és Kína nem támogatta a vizsgálat megindítását.