Kerékpárosokat is beoltanak ma a Déván működő autós oltóközpontban – jelentette ki a Hunyad megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Sebastian Mezei azt mondta, így csatlakoznak az alternatív szállítást ösztönző Zöld Péntek kampányhoz.

Hozzátette, hogy eddig is oltottak be néhány kerékpárral érkezőt az autós oltóközpontban, de ma nagyobb számban várják a két keréken érkezőket. Ebben a dévai központban eddig több mint 4 ezer személyt oltottak be. Mint ismeretes, a hétvégén szervezik meg Déva kerékpáros körversenyét, amelyre több száz kerékpáros érkezik, köztük Novák Károly-Eduárd ifjúsági és sportügyi miniszter.