Megtalálták a módját, hogy csökkenjen a fiataloknak szánt lakások ára – jelentette be tegnap a fejlesztési miniszter. Cseke Attila rámutatott: a fiataloknak szánt lakások vételára 2020-ban jelentősen megemelkedett, esetenként megkétszereződött. ‘A program célja lakást biztosítani a fiataloknak, ennek szellemében a vételárat és a bérleti díjat a 2019-eshez hasonló értékekre módosítjuk’ – közölte a tárcavezető.

A fejlesztési minisztérium új jogszabálytervezete igazságos árakat szab meg, az ingatlan felépítésének költségeit veszi alapul, és leszámolja abból az eladás pillanatáig fizetett lakbér árát – hívta fel a figyelmet Cseke Attila. A lakás árának kiszámításakor figyelembe veszik a település besorolását is, így a kisvárosokban olcsóbb lesz a lakás, mint a fővárosban vagy a nagyvárosokban – tette hozzá a miniszter. Az új rendelkezések értelmében a vételár a szóban forgó lakás megépítésének költségéből indul ki, az építés évétől függetlenül, abból vonja le az addig kifizetett lakbért, az amortizációs költségeket, és a település besorolásának megfelelően súlyozza az értékét.